Most, már fél éve, hogy betöltöttem a 60. életévemet, sokszor elgondolkodom az öregségen, az elmúláson. Például, észrevettem magamon, hogy másképpen takarítok. Na, nem úgy, hogy beosztom, ma port törlök, holnap felmosok, hanem alaposabban.
Elmúlás gondolataim
Arra gondolok, hogy ha feldobom a bakancsot, gyermekeim, menyeim jönnek a hagyatékot át nézni, lehetőleg ne találjanak maszatos poharat, foltos tányért, lábost, poros polcot. Az elmúlt 60 év alatt soha nem jutott eszembe ilyennel foglalkozni. Lehet korai az elmúlásra gondolni, de úgy gondolom, ez is az élethez tartozik.
Mindig igyekszem rendet tartani magam körül és nem csak akkor, amikor vendég jön. Nem vagyok rend- és tisztaságmániás, nem állnak a székek és tányérok hadrendben, elmozdíthatatlanul, de azért próbálom a rendet fenntartani. Tettem ezt akkor is, amikor fiaim még kicsik voltak.
Takarítás
A napokban olvastam egy cikket a takarításról, minden napi rendrakásról. Nagyon tetszett, hiszen szinte ugyanazzal a módszerrel tart rendet a cikket író hölgy, mint amit én is követtem hosszú éveken keresztül, és a mai napig betartom.
Egy lakásban óhatatlanul előfordul olyan hely, ahol ritkábban takarítunk. Hiába tesszük alaposan, mindig ki marad valami. Ha éljük életünket a lakásban, akkor bármennyit takaríthatunk, akkor is lesznek porcicák, gyöszök, szöszök, cica-kutyaszőr. Ha nincs kisállatunk, akkor is bármilyen kis mozgástól megindulnak a láthatatlan porszemcsék, amik előbb-utóbb lerakódnak. Mégis, hogyan kerülhetjük el?
Öregség
Szóval, elkanyarodtam kicsit az öregségtől, mert a takarításban fennakadtam. Az, hogy öregszem nem nagy ügy. Korán születtem nem igaz?
Több, mint egy éve sajnos, hogy szomszédom temetésen voltam. Jobban megviselt, mint az előzőek. Talán azért, mert körülöttem az idősebbek már szépen lassan elmentek? Alig vannak a közvetlen családomban és ismerőseim között idősebb. Nagyjából mindenki hasonló korú, mint én. Szomszédom csak 2 évvel volt idősebb nálam. Nagyon beteg volt, de ahhoz, hogy elmenjen, még fiatal. Ilyenkor az ember végig gondolja, mennyi van még az életéből. Ebben a korban, már jóval kevesebb, mint amit eddig élt. Nem is tudom. Nem félek tőle, azt hiszem nem is zavarna, ha tudnám, mikor következik be. Az élettel együtt jár. Engem nem az zavar, hogy nem leszek többé, hanem az, hogy nem fogom tudni hogyan alakul gyermekeim, unokáim, szeretteim élete.
Ma eszembe jutott – természetesen a partvissal a kezemben -, megint takarítok. A napokban volt konyhanagytakarítás, amihez hozzá tartozott természetesen a lakás többi részének rendbetétele (felmosás, portörlés, porszívózás, stb.). Szóval, ha még lennének kicsi gyermekeim, és valaki megkérdezné, anyukád mit csinál, a gyerek valószínű azt mondaná: takarít. Később, újra megkérdeznék, szegény újra csak azt mondhatná, takarít. Ugyanis utálom a porcicákat, így vagy fogom a partvist, vagy lehajolok és felszedem. Miközben meglátok egy másik porcicát is, így mégiscsak megyek a partvisért. Valószínű azt gondolnák, szegény gyerek milyen koszos lakásban élhet, hogy az anyja állandóan takarít, de soha nem ér a végére.
Van egy jó hírem! Sehogy! Az, hogy ne maradjon véletlenül valami porcica, pókháló, gyösz egy lakásban, nem lehet elkerülni. Törődj bele. Én tisztaságmániás vagyok, nálam mindig nagytakarítás van, mégis mindig elmarad valami.