A nagy családi összejövetelek, ahol szinte minden családtagunkkal találkozhatunk, a legtöbb esetben az esküvők és a temetések. Most, egy másfajta, örömteli találkozó volt családunkban. Tegnap keresztanyám 95. születésnapját ünnepeltük. Különleges ünnep, mert a 9 testvérből már csak ő van egyedül.
Gyönyörű szép kort ért meg, úgy tűnik, korához képest egészségesen. Sajnos már nagyot hall és járókerettel, vagy két bottal közlekedik, de elméje ép és el tudja látni magát. Sőt, a kertben is tud kicsit dolgozgatni.
Négy gyermeke volt, sajnos férje és egyik fia már régen nincs közöttünk, de a gyerekek, menyek, vők, unokák mindig ott vannak mellette, hogy segítsenek. Talán azért is ért meg ilyen szép kort, mert ők mindig vele vannak, segítik, szeretik.
Most megszervezték neki a születésnapi ünnepséget családi körben. Nem készült rá igazán, csak a szűk családra számított, gyermekeire és unokáira. Ott voltak elhunyt testvérei gyermekei, de mivel néhányan már közülük is meghaltak, így azok unokái.
Amikor meghívtak bennünket, elgondolkodtam, vajon megismer még? 23 éve találkoztunk egyik unokája esküvőjén. Ilyen hosszú idő alatt mindenki változik. Félve indultunk el, hiszen ez idő alatt keresztanyám családjából egyik rokonommal, unokatestvéremmel sem beszéltem. Anyukám keresztfiának felesége jelölt be az egyik közösségi oldalon ismerősnek, ott is csak a névnapi, születésnapi és karácsonyi köszöntéseket küldtük egymásnak.
A biztonság kedvéért, a találkozó előtt a közösségi oldalon körbenéztem a családot, hogy nagyjából tudjam ki mit csinál, hol van? Hiszen volt, akivel még soha nem találkoztam, és volt, aki még kicsi gyermek volt utolsó találkozásunkkor.
Szóval a család. Mindenki boldog volt, hogy a régen látott rokonokkal végre újra találkozhatott, beszélhetett vele. Egyik nagynéném lányainak társaságában ültünk az asztalnál, velük pár éve beszéltem, amikor egyik testvérük férje temetésén voltunk. Temetésen nem igazán beszélget az ember egymással, hiszen egy ilyen esemény nem rólunk szól, hanem az elhunytról és annak családjáról.
Keresztanyu lassan tipegett be az ajtón a kis járókeretével. Nem várta, hogy ilyen sokan lesznek. Alig hiányzott valaki, néhányan késtek kicsit. Egyik unokáját akkor hozták haza a repülőtérről, mert direkt nagyanyja születésnapjára repült haza Angliából.
Ahogy sejtettem, engem nem ismert fel. Nem csodálkoztam, hiszen a 23 év hosszú idő. Többi családtagjával néhány évenként azért találkozott. Meghatódott. Aranyos volt a pici idős néni, ahogy fogadta a jókívánságokat, köszöntéseket.
Az ebéd utáni tortának nagyon örült, hiszen megfordították az évszámot. Nem 95-öt mutatott, hanem 59-et. A torta egyik sarkán volt egy marcipánból készült, kapáló idős néni, kérte, azt hagyják meg neki.
Miközben égett a gyertya és néztem keresztanyu arcát, anyukámra gondoltam, ő most töltötte volna be a 91. évet. Milyen érzés lenne neki, ha az ő születésnapját is így meg tudtuk volna ünnepelni? Vajon ő is ilyen pici idős néni lenne már? Nem volt magas ő sem és idősebb korára az ember kicsit „összébb megy”, alacsonyabb lesz. Könnybelábadt szemmel néztem ezt a kicsi idős nénit, aki mint egy kisgyermek nézte a tortát és szeretett családját, akik hálásak, hogy még mindig velük van. Boldog születésnapot és még sok-sok egészséget kívánok továbbra is szerető családja körében.
