Kis rövid gondolataimat szeretném itt közzé tenni, ami néha eszembe jut, de választ nem találok rá.
Türelmetlen pasik
- A pasik miért esnek neki egy zacskónak, tasaknak, zsáknak és nyitják, tépik ki az oldalán, ahelyett, hogy felül ki oldanák a csomót, levágnák a tetejét?
Felejtünk
- Az emberek felejtenek. Főleg, ha kapnak valamit. Elfelejtik, hogy akitől kapta a neki fontos dolgot, az mekkora segítség volt. Nem azt mondom, hogy hálálkodjon érte, de talán annyit megérdemel a másik, hogy néha elmondják neki a jót is, ami történt, ne csak a panaszt hallja. Vagy mégsem?
Család
Mindig a család az, aki nem hisz benned. Miért? Pedig éppen nekik kellene támogatni azt az embert, aki felnevelte, ápolta, ha beteg volt, gondoskodott róla?- Az emberek miért tesznek meg mindent, hogy a mellette lévőknek is rossz legyen a hangulata?
Ölelés
- Soha nem gondoltam, hogy egy nagymama akkor a legboldogabb, amikor kicsi unokája szorosan átöleli. Persze, aki naponta, vagy hetente találkozik unokájával, nem tűnik fel, de én egy évben kétszer találkozom velük 1-2 hétre.
Büszkeség
- Azok közé az anyósok közé tartozom, akik nagyon szeretik a menyüket. Nekem kettő is van és örülök, hogy a fiaim őket vette feleségül és ők az unokáim édesanyja. Büszke vagyok rájuk.
Meleg van, nekem pedig elegem
- Ez még tavalyi gondolatom. Akkor, már jó ideje rohadt meleg volt, és úgy nézett ki, még pár napig nem nagyon csökken a hőmérséklet, tartja a 38-40 fokot. Nekem is, ahogy mindenkinek elege volt, de mit lehet tenni, ez van. Ha tudunk, elbújunk a hűvös szobába, aki teheti, valami fürdőhelyen, vagy otthon a medencébe hűsöl. Viszont szerintem a férjem az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy ő az egyetlen, akit megviselt a meleg, CSAK neki volt melege, CSAK ő volt rosszul. Na hát, nekem ebből volt elegem.
Sajnálom, hogy a gyermekeid így viszonyulnak hozzád. Sajnos már nem vagyok benne biztos, hogy másképpen gondolnák, ha tudnák, sok évvel ez előtt mit vállaltál értük.
Szerintem minden rossz kapcsolatnál – akár társas, akár szülő-gyermek -, inkább az egyedüllét, mint a megalázó helyzet.
Sajnos ez nem változik. Most kicsit annyiban, hogy a lányom néha elhív vigyázni a gyerekekre. A fiam a névnapomon is csak egy sms-t eresztett meg. A lányom csak akkor köszöntött meg, amikor én előbb megköszöntöttem. Kicsit furcsa. Az ember nem csak akkor köszönt, amikor a másik is, hanem csak úgy, mert az anyám, mert esetleg talán szeretem és talán azért, mert fontos nekem. De ez itt nem működik. A fiam hetek óta nem jött el hozzám, pedig itthon vagyok, mire megy haza. a lányom szintén, de ő néha felhív legalább.
Úgy látom, a lányod sajnos csak azért keres, mert szüksége van rád. Próbáltál beszélni velük? Talán el mondanák mi a gondjuk. Lehet, csak félreértés.
Az első kérdésre reagálva: Talán türelmetlenek, nem számít nekik, hogy esetleg még felhasználható lenne az a zacskó.
Második Kérdés: Sajnos a gyerekek könnyen felejtenek. A szenteste sem sikerült olyan jól, mint ahogy vártam. Nem éreztem jól magam. MIóta egyedül vagyok, mindig valamelyik gyerekem meghív szentestére. De legközelebb nem megyek el. Inkább maradok egyedül.
Sajnos ez így működik. Felejtenek. Nálam is ez a helyzet. Konkrétan a családommal. Mennyi mindent segítettem, adtam nekik, és mégis a másik mama a valaki.Én konkrétan le vagyok ejtve. Még egy telefonra sincs idejük, hogy élsz-e még?
Harmadik kérdés: Sajnos tapasztalat és mások elmondása szerint is, ha blefogsz valamibe, a családod biztos, hogy nem támogat. Miért? Talán nem hisznek benned. Nem érsz nekik annyit, hogy segítsenek, hogy melletted álljanak.
Talán azért, mert irigyek, hogy neked jó a hangulatod. Az ember, ha rossz kedvű, hamar el tudja rontani a másik jókedvét is. Begubózik, azt hiszi, hogy csak az ő problémája létezik, és ez a legnagyobb. Csak körül kéne nézni, és rájönnénk, hogy a mi problémánk csak egy porszem. És nem is probléma, csak felnagyítjuk, hogy sajnáljanak. Nem kéne. Vannak emberek, akiknek sokkal nagyobb gondjaik vannak és mégsem panaszkodnak, hanem mosolyognak, és megpróbálnak felvidítani, pedig belül sírnak.