Tudom, sokan nem szeretik az anyósukat, talán azért, mert úgy illik, vagy azért, mert valóban nem szeretnivalóak. Nekem kettő is volt, mindkettőt nagyon szerettem. Az első anyósomnál fél évig ott is laktunk, soha, semmi gond nem volt. Nem a kapcsolatunkról akarok írni, hanem a főztjéről. Nagyon jól főzött, de volt egy étel, ami nekem különösen ízlett. A fasírt. Mindig megkérdeztem hogyan készíti, ő türelmesen el is magyarázta. Semmi extra nem volt benne. Szokványos, de az íze! Mennyei.
Egyik alkalommal megbeszéltük, mindketten fasírtot készítünk. Én át vittem az ő konyhájába az összes cuccomat, ami kell hozzá, ő mondta és mutatta is, miből mennyit tesz bele. Pontosan úgy készítettem, de mégsem lett olyan. Finom volt, de nem olyan, mint az övé. Idővel különváltak útjaink, én folyamatosan kísérleteztem a fasírt ízével, persze sikertelenül.
Most, hogy már 30 éve nem vagyok a családban, és persze 30 évvel én is idősebb vagyok, elmúltam 60, rájöttem a titokra. Egyik alkalommal véletlenül több petrezselyemzöldet tettem a húskeverékhez. Éppen olyan ízű lett, mint anyósomé. Csak ennyi volt a trükk.
Sajnos, már nem tudom neki megmondani, hiszen közben ő elment közülünk, de remélem tudja, hogy sokszor gondolok a főztjére és a mennyien finom fasírtjára.
