Nagyon szeretem a Dunát, minden évszakban gyönyörű. Nálunk is le lehet menni a Kis-Duna partjára, de most a nagy Dunát szerettük volna látni. Szalkszentmártonnál, a régi komp helyén sok kirándulóval találkoztunk.
Falun köszönnek
Meglepődtem, köszönnek az emberek. Ezután elmentünk Dunavecsére a Duna-partra, ahol a faluból keskeny gyalogúton lehet le jutni a vízhez. A jó idő itt is ki csábította az embereket a szabadba. Teljesen ismeretlen emberek, még a fiatal kamaszok is előre köszöntek.
Sajnos, sokszor szembesülünk azzal, hogy néha az ismerősök is elfelejtenek köszönni egymásnak. Sőt, van olyan kicsit távoli rokonom, aki néha úgy tesz, mintha nem venne észre. Következő alkalommal boldogan üdvözöl. Nem értem az embereket.
Abban a kis (na nem is annyira kicsi) faluban még nem felejtették el az emberek az egymás iránti tiszteletet, ami azzal kezdődik, hogy találkozáskor köszönnek egymásnak. Még az idegeneket is barátságosan üdvözlik. Ezzel csak Németországban találkoztam, amikor látogatóba voltunk és sétálni mentünk, hogy kicsit megismerkedjünk azzal a kisvárossal, ahol fiamék laktak. Idegenek köszöntek ránk németül, mi vissza magyarul.
Sajnálom, hogy sok emberből kimaradt ez az alapvető kommunikáció, a köszönés.
Nálam a munkahelyemen vannak olyan emberek, szállítók, akik bejönnek, de csak egyes embereknek köszönnek. Tehát „Szia ….!” Eleinte zavart, de már nem. Egyébként is utálom azt az embert, arrogáns, nagyhangú, állandóan kétértelműen beszél, amihez szerintem nincs joga azért, mert sok nő dolgozik ott. De legalább nem kell visszaköszönni.
Én a főnökömet és néhány munkatársamat tanítottam meg köszönni. Sajnos sokan elfelejtik a kapcsolatteremtésnek, udvariasságnak ezt a módját. Vidéken, ha be megyünk a boltba vásárolni, ott is köszönünk be- és kimenetelkor is. Szívesebben megyek olyan kis boltba vásárolni, ahol fogadják a köszönésemet. Ilyenkor úgy érzem, hogy szívesen látnak és örülnek, hogy náluk szeretnék vásárolni. Ja, és akkor is köszönnek, ha előtte soha nem jártam ott, vagy végül nem veszek semmit.