Áramszünet alatt olvassunk…
Mi mindenre jó, ha hosszú ideig áramszünet van a lakásban? Vasárnap szélvihar volt, sajnos elég nagy rombolást csinált a lakóhelyemen, fákat, villanypóznákat döntött ki. A takarítással végeztem, a vacsora félig készen várta, hogy végre legyen egy kevés fény. Úgy döntöttem, olvasni fogok, amíg nagyjából világos van a lakásban. Keresgélés után rábukkantam egy, még év elején megrendelt könyvre, amelynek elolvasását halogattam. Nem azért, mert úgy gondoltam, hogy nem fog lekötni, hanem úgy éreztem, a történet plusz odafigyelést fog igényelni. Egy rövid szemelvényt már olvastam belőle egy havi lapban, ez keltette fel a figyelmemet a könyvre.
Ahogy egyik előző írásom egy filmről szól, de nem filmkritikaként, ezt sem könyvkritikaként mesélem el. A könyv, amit olyan gyorsan, letehetetlenül elolvastam egyetlen délután alatt – vége felé zseblámpa fényénél, mivel még mindig nem volt villany – olvastam el, Anna Erelle: A dzsihád jegyese című műve.
Egy francia újságírónő oknyomozó riportja egy, az Iszlám Állam belső köreihez tartozó egyik terroristavezérrel való „kapcsolatát” írja le, a megismerkedésüktől, a riport elkészültének végéig. Ebből a lebilincselő, igaz történetből megtudhatjuk, miért olyan vonzó sok fiatalnak, köztük nőknek a szélsőséges nézetek és hogyan csábítja magához, formálja át, manipulálja az Iszlám Állam a fiatal nőket. A történet 2014 tavaszán, egy közösségi oldalon kezdődik, az újságírónő álnéven arra próbál rá jönni, hogyan próbálja az Iszlám Állam magához vonzani a fiatalokat az interneten keresztül. Sajnos, nagyon sokszor sikerrel járnak. Az újságírónő most állandó rendőri felügyelet alatt él, mivel azóta az Iszlám Állam üldözi, halállal fenyegetik.
Szóval, nagyon nehezen kezdtem el a könyv olvasását, de amikor elkezdtem, nem tudtam abba hagyni. Az újságírónő nagy kockázatot vállalt ezzel a riporttal, hiszen végül is hülyét csinált egy terroristavezérből, aki bosszúból halállal fenyegeti.
Ezt a könyvet olvasva, elgondolkodtam. Azok az újságírók, riporterek, akik a háborús övezetben tudósítanak és azok, akik oknyomozóként megpróbálnak elérni, különböző kétes elemeket és az egész világ által körözött terroristákat, milyen veszélyeket vállalnak magukra. Igazából azt hiszem, erre sokan nem gondolnak. Soha nem jutott eszembe, hogy az életüket kockáztatják. Még akkor sem, amikor a hírekben azt olvassuk, hogy elraboltak, megöltek újságírókat. Nem biztos, hogy haza jönnek a családjukhoz, pedig „CSAK” a munkájukat végzik. Tisztelem őket.