Már egy ideje tart a koronavírus-járvány, remélhetőleg lassan kifelé megyünk belőle. Nem tudom ki hogyan éli meg a megszorításokat, a bezártságot. Én úgy gondolom, éljük tovább az életünket.
Mindenki másképpen gondolkodik a vírusról, a megszorításokról. Vannak, akik azt mondják, hogy nem is igaz a vírus, csak kitalálták, vannak, akik komolyan veszik, sőt vannak, akik véresen komolyan veszik a vírusról szóló híreket.
Nem a politikai részre gondolok, hanem az emberi, a családon belüli elvárásokra, az otthon, lakáson, munkahelyen megélt érzésekre, problémákra.
Munkahely
Arról nem tudok semmit mondani, aki otthonról dolgozik, de valószínű sokkal nehezebb, mint bemenni a munkahelyre és csak a munkánkra koncentrálni. Én is dolgoztam itthonról, tudom milyen, viszont nekem nem volt itthon kisgyermekem. Nem kellett még óvodát, illetve iskolát, vagy mindkettőt működtetni munka közben. Legfőképp, ha társunk nem otthon dolgozik, hanem munkahelyen, akkor még nehezebb, mert ha mindkét szülő otthon van, akkor talán be lehet osztani a munkát és a gyermekeket.
Munkahelyemen kötelező a maszk és a gumikesztyű viselése, mivel boltban dolgozom. A vásárlókat is kötelezik legalább a maszk viselésére. Vannak vásárlók, akik reklamálnak a maszk használata miatt, de sajnos a bolt vezetését büntetik meg ellenőrzéskor, nem a vásárlót, aki nem tartja be a szabályokat. Pedig a magunk és mások védelmében be kellene tartani ezeket. A maszk használatának kezdetekor nagyon sok vásárló szidalmazta – sokszor minősíthetetlen hangnemben – az eladókat, amikor megkérték, hogy használják a maszkot.
Otthon
Sokszor eszembe jut takarításkor, hogy többet, alaposabban takarítok. Jobban figyelek a tisztaságra, az edények öblítésére. Igazából nem is alaposabban, csak figyelmesebben teszem a dolgom. Eddig is ugyanennyit takarítottam, ugyanezekkel a szerekkel, ennyiszer mostam a kezem. Igaz, most minden haza érkezéskor, vagy kutyákkal való foglalkozáskor fertőtlenítővel mosok kezet, ez egy kis plusz, de egyébként ugyanúgy élem az életem. CSAK most figyelem, hogy mit teszek és hogyan.
Változtunk és változunk
Mégis mi változott a maszk, gumikesztyű és fertőtlenítők használatán kívül? Azt hiszem, minden. Az egész életünk. Talán sokan kezdünk másképpen gondolkodni. Talán jobban rá figyelünk a környezetünkre, embertársainkra. Igaz, nem látogathatjuk meg közeli hozzátartozóinkat, barátainkat, de többször használjuk a telefonunkat és különböző közösségi oldalainkat. Otthonról dolgozunk, tárgyalunk, többször rendelünk ételt, tisztítószert, berendezési, használati tárgyakat.
Unatkozunk
Sok embertől hallottam és olvasom, hogy nem tudnak mit kezdeni magukkal, unatkoznak a bezártság alatt. Egy családi házban, de egy bármekkora lakásban hogyan lehet unatkozni? Mindig van mit csinálni.
Nem mehetünk kirándulni, szórakozni, étterembe, moziba, színházba, de vannak jó könyvek, vannak filmek akár a tévében, akár le tölthetjük az interneten. Vannak ismeretterjesztő filmek, lehet akár éttermi ételt rendelni, és ha szépen megterítünk az asztalunkon, érezhetjük úgy, mint egy étteremben. Mondjuk, el kell mosogatni, de ha szerencsések vagyunk és van mosogató gépünk, akkor az elvégzi ezt a nemes feladatot.
Lehet a gyerekünkkel játszani, mesét olvasni, vagy eljátszani a mesét, lehet feladatokat adni gyermekünknek, hogy lefoglalja magát, amíg mi ki takarítunk, vagy elmosogatunk. Be lehet vonni a sütésbe, főzésbe. Nagyon élvezik, ha segíthetnek.
Ragyogó alkalom, a szerintem legnehezebben elkezdhető munkát megcsinálni: át lehet pakolni, válogatni a ruhákat, lehet papírokat, iratokat rendezni. Átrendezhetjük a lakást, ami már régen húzódik, mert valamiért nem volt kedvünk, nem értünk rá. Ha kertes házunk van, akkor hetekre elfoglalhatjuk magunkat a kerti munkákkal.
Talán túl vagyunk a vírushelyzet nehezebb időszakán. Kicsit megkönnyebbültünk, nem lettünk betegek, vagy egész szerencsésen túléltük a betegséget, a karantént, családunkban nem történt tragédia, túl vagyunk az oltásokon, vagy úgy döntöttünk, hogy ezt a védőoltást kihagyjuk. Mindegy mi volt a döntésünk, csak reménykedünk, hogy jól és okosan döntöttünk. Ez majd talán később, hónapok, vagy egy év múlva fog kiderülni.
Sajnos családomban volt betegség, karantén, sőt haláleset is. Ápoljuk szeretteinket, gyászoljuk akit sajnos elvesztettünk, közben éljük életünket tovább.
Mi változott közben? Jobban odafigyelünk egymásra, másokra. Duplán figyelünk a fertőtlenítésre például. Nekem a vásárlási szokásaim változtak feltűnően. Rátértem a havi nagy bevásárlásra. A hűtőajtón van a vásárlási listámnak egy-két-több cetli, amire folyamatosan felírom mi fogyott el, mit kell majd venni. Azután válogatok, mit, melyik boltban, mikor veszem meg. Néhányat ott, ahol dolgozom, a nagy részét pedig egy másik bevásárlóközpontban, másik városban. De… (tudom, nem illik a mondatot a „de” szócskával kezdeni), kevesebbet költök, nem megyek hetente a tömegbe. Vásárlónapomat is át tettem a péntek délután, illetve a szombat délelőttről a hét elejének egyik délutánjára. Ilyenkor kevesebben vásárolnak, hiszen most már megkezdődött a nyaralók levándorlása a Duna-partra, ők általában pénteken, vagy szombaton vásárolnak. Átengedem neki ezeket a napokat.
Elkezdtem a tartós élelmiszerekből kicsit többet vásárolni. Most már nem fogok kifogyni a lisztből, száraztésztából. A fagyasztószekrényt nem csak a hús eltárolására használom. Minden maradékot lefagyasztok (már amit lehet), még a megmaradt sűrített paradicsomot is a fagyasztóba tettem, kis adagban. Lehet akár levest, pörköltet ízesíteni vele. Sokszor csak kis kanálnyi kell az ételhez, mire a többit felhasználnám, megromlik, így csak benyúlok a fagyasztóba és kész.
Kisebb vásárlást, például kenyeret, felvágottat, vagy cicámnak konzervet, a munkahelyemen veszem meg. Szerencsém van, mert macsekom válogat, egy bizonyos márkának, egy bizonyos ízét szereti. Az sem mindegy, hogy szaftosabb, vagy zselésebb, keményebb az állaga. Őkelme imádja a konzerv szaftosabb részét, amit a helyi boltban meg tudok venni.
Mindezek apróságok, közben reménykedünk, hogy mielőbb vége lesz a korlátozásoknak, véget ér a maszkhasználat (ebben az iszonyú hőségben elég kényelmetlen a használata, főleg, ahol nincs légkondicionáló). Bízunk abban, hogy ha mindenki betartja az előírásokat, tanácsokat, akkor visszatérhetünk régi, megszokott életünkhöz.
Milyen igazad van! Az emberek nem figyelnek egymásra és nem érdekli őket, hogy a másik megbetegszik, még az sem, hogy éppen ő volt az okozója.
Csak egy gondolat: az emberek miért szégyellik, ha megkapják a Covid19-et? Mi a csodának nem figyelmeztetik a többi embert úgy, hogy elmondják, beteg vagyok? Hiszen azzal is segítenék az ismerőseiket, rokonaikat, mert azok végig tudnák gondolni mikor találkoztak, mennyire volt közeli a találkozás?
Azok, akikkel találkoztak, jobban oda figyelnének merre jártak, kivel találkoztak és nem utolsó sorban, saját magukra is tudnának figyelni, hogy ha véletlenül ők is megfertőződtek, ne adják tovább.
Ez a betegség nem szégyellni való! Jó lenne, ha felébrednénk, bárki elkaphatja, mint egy sima náthát! Ha szólunk ismerőseinknek, barátainknak, munkatársainknak, akkor máris tettünk valamit a vírus további terjedése ellen.
Lakóhelyemen egyetlen ember tette közzé betegségét, leírta tüneteit, a betegség nála kialakult lefolyását azért, hogy ezzel is segítsen másokon. Miért nem teszi ezt más is?
Ez a betegség nem azonnal látszik, hordozzuk egy ideig, mint egy kabalát, közben akivel találkozunk adunk egy kicsit neki is, nehogy ő kimaradjon. Lehet a legjobb barátunk, rokonunk éppen miattunk fog meghalni, mert felelőtlenek voltunk és nem figyelmeztettük.
Hogyan is? X (aki fertőzött) találkozik Y-nal (aki talán csak hordozó), aki tovább adja Z-nek, aki X miatt talán belehal a betegségbe. Végig gondolta ezt már bárki is? Hahó! Ébresztő!
Már majdnem egy éve karanténban vannak az emberek, az egész ország és sajnos az egész világ, mert súlyosbodott a fertőzésveszély. Nem látogathatjuk szüleinket, gyermekeinket, barátainkat.
Személyesen nem voltam karanténban, eddig elkerült a vírus, de sajnos rokonaim és ismerőseim között voltak, akik nem volt ilyen szerencsések.
Most, hogy elmúlt a karácsony, amit sokan család, barátok nélkül töltöttünk, végig gondoltam az elmúlt évet.
A karácsonyi ajándékot a futár adja át nem mi. Gyermekünket, unokánkat nem ölelhetjük át. Ha gondjuk van nem tudunk segíteni, nem tudjuk átölelni őket. Marad továbbra is a telefon, skype, levelezés, stb. Megpróbálunk minél kevesebbet kimozdulni, ha mégis megtesszük, kerüljük a tömeget, a társaságot. Közben reménykedünk, hogy mi nem vagyunk vírushordozók, nem adjuk tovább a fertőzést és mi sem kapjuk el. Családunknak is most ezzel tudunk a legtöbbet segíteni. Nehéz kibírni, de felelősek vagyunk magunkért és másokért.
Közben olvasom és hallom, hogy az emberek mentek külföldre szilveszterezni, láttam szilveszter éjszakáján, hogy a kijárási tilalom ellenére nagyon sok autós közlekedett az úton.
Hová a csodába mennek?
Gondolják vidéken nincsenek veszélyben? Oda nem jutott el a fertőzés? Vagy azoknak mindegy, mert „CSAK” vidékiek? Falusi parasztok? Bocsánat, de sok városi így gondolkodik. Az utazgatással kapcsolatban néhányan úgy viselkednek, mintha az életük függne azon, hogy ha nem tudnak elmenni a megszokott üdülőhelyükre pár napra, hétre. Felelőtlenek.
Előbb-utóbb vége lesz a karanténnak, a kijárási tilalomnak és élhetjük tovább az életünket. Vajon ott folytatjuk, ahol abbahagytuk lassan egy évvel ezelőtt? Esetleg új lapot nyitunk és jobban, másképpen élünk?