Nemrégen hallottam a tévében, egy nemek közötti egyenjogúságról szóló rövid beszélgetést, ami miatt eszembe jutott néhány észrevétel.
Elég, ha megnézzük saját környezetünket, munkahelyünket, esetleg családunkban is van, ha nem is a mi, de testvérünk, rokonunk esetében is lehet megkülönböztetés férfi és nő között.
Fiú, vagy lány?
Családomban is volt, a férj előtérbe helyezte a fiát, a lányát nem tekintette semminek. Házat épített a fiának, a lánya pedig? Boldoguljon ahogy akar.
Munkahely
Munkahely? Sajnos, saját tapasztalatból tudom, a férfi alkalmazottal elnézőbb a főnök, fontosabbnak, okosabbnak tartja. Egyik férfi munkatársam elkéredzkedett a munkából horgászni, pedig nagyon sok munka volt. A főnök? Simán elengedte. Minket, nőket csak akkor engedett el, ha nagyon fontos volt. Engem még egy nagyon közeli ismerősöm temetésére sem engedett el.
Férfi munkaerő jobb?
Másik férfi munkatársam felmondás alatt állt, még egy hetet dolgozott, én kerültem a helyére. Ez idő alatt volt egy továbbképzés, aminek nagy hasznát vettem volna, de főnököm, a felmondás alatt lévő férfi dolgozóját vitte el, mondván én úgysem fogom érteni. Ugyanez a munkatársamtól kértem, valamit magyarázzon el az egyik gép működéséről, amivel majd dolgozni fogok, amikor ő már elmegy másik munkahelyre, azt mondta, te úgysem tudod megtanulni. Na, nem is mondott semmit. Ettől függetlenül, megtanultam és jó pár évig végeztem azt a munkát, amiről a munkahelyen mindenki úgy tartotta, egy nő nem fogja érteni, tudni.
Pedig már bőven a 21. században vagyunk, amikor már a nőkre is lehet számítani nemcsak otthon, a háztartásban, hanem a munkahelyen, a közéletben, sőt politikusként is megállják a helyüket.
Véleményem:
- Sajnos, semmilyen életközösségben, országban, nemzetben soha nem lesz egyenjogúság férfiak és nők között.
- Nem lesz addig egyenjogúság, amíg a nők a munkahelyükön több, minőségibb munkáért még mindig kevesebbet keresnek, mint a férfiak.
- Nem lesz egyenjogúság addig, amíg elvárják, hogy a nők mindig topon legyenek akár külsőleg, akár belsőleg, amíg a férfiak elhanyagolhatják magukat, lehetnek lusták, lomposak.
- Nem lesz egyenjogúság, amíg a férfiak, férjek nem emelik fel hátsójukat akkor, amikor valamit szeretnének kérdezni, közölni párjukkal, feleségükkel. Közben ők elvárják, hogy ebben az esetben feleségük meghallja, odamenjen hozzá, hogy ugyan, mit is szeretnél nekem mondani?
Tudnám a végtelenségig sorolni.
Lehet ezt is mi rontjuk el, mert nekünk fontosabb, mint nekik, hogy meghalljuk a másikat?
Talán, mert annyira harcoltunk, hogy egyenlő jogaink legyenek a férfiakkal, hogy elfelejtettük magunkat adni?
Annyira meg akartunk felelni a férfiaknak, az ő elvárásaiknak, hogy nem vettük észre, ezek már nem is mi vagyunk?
Az egyenjogúságot mindenki másképpen ítéli meg. A nők kiharcolták, hogy legyen szavazati joguk, dolgozhassanak, vagyis legyen önálló jövedelmük, ne kelljen a férfiaktól függeni. Kiharcolták, hogy ne legyenek korlátok közé szorítva – ez vonatkozik a ruházatra, a viselkedésre, stb. Ez mind nagyon szép, de…
Van szavazati jogunk.
Dolgozhatunk.
Viszont az elvárások a teljesítményre a duplája a férfiakkal szemben, a keresetük sajnos sokszor csak a fele. Hiszen a nőktől elvárják, hogy mindig erejükön felül pontosak, precízek legyenek, mindent azonnal, zokszó nélkül megcsináljanak. Mivel elvárják, hogy nem csak a munkában álljanak helyt, de otthon a családban, férj, gyerek/gyerekek, háztartásvezetés, sőt sokszor még tovább képezik magukat, tehát tanulás mellett tegyék mindezt. Vannak szerencsés nők, akiknek otthon segít a férjük akár a gyereknevelésben, akár az otthoni takarítás-főzésben. Sajnos többen vannak, még a 21. században is, hogy a férfiak azt mondják, a nők maradjanak a fakanál mellett, vagy ha el tud menni dolgozni, akkor a házi munkát is el tudja végezni. Ha többet keres egy nő a férjétől, párjától, akkor nagy az esély a vitákra, veszekedésekre, végül sokszor a válásra.
Öltözködés. Igazából nem tudni melyik a helyes. Kényelmes? Akkor megszólnak, hogy slampos. Elegáns? Akkor pedig beképzelt úrinő. Fiatalos? Hát, ha húsz-harmincon felül veszünk fel fiatalos ruhákat, akkor megszólnak, hogy nem a korához illően öltözködik. Tudom, nem lehet mindig az elvárásoknak megfelelni, de zavaró és nagyon irritáló a rosszalló megjegyzések mellett élni.
Viselkedés. Ez ugyanolyan, mint az öltözködés. Soha nem jó.
Nem tudom, mennyire van igazam.